Miért szeretünk teljesen más zenéket? Így alakul ki a zenei ízlésed

Biztosan van legalább egy dal, amitől már az első néhány másodpercben végigfut rajtad a hideg. Feltekered a hangerőt, izgatottan várod azt a bizonyos részt, és nem érted, hogyan lehet ezt nem imádni. Lelkesen megmutatod valakinek, ő pedig fél perc múlva közli veled, hogy borzalmas, pedig minden ugyanaz. Ugyanaz a hangfelvétel, ugyanazon az eszközön, ugyanazzal a hanggal és ritmussal. Az egyikőtöknek katarzist okoz, a másiknak pedig ocsmány zaj. De miért tér el ennyire a zenei ízlés?

Ezen a ponton kezdett el érdekelni, hogy miért van így.

Mitől függ a zenei ízlés? Miért szeretünk teljesen különböző zenéket, és tényleg máshogy érzékeli az agyunk ugyanazt a dalt?

A rövid válasz: a zenei ízlés nem egyetlen dolog eredménye. Zatorre és Salimpoor idegtudományi áttekintése, Pearce zenei tanulással foglalkozó munkája, valamint Bignardi és munkatársai ikervizsgálata alapján szerepet játszhat benne az, hogyan dolgozza fel az agyunk a hangokat, milyen zenei mintákat tanultunk meg életünk során, mit talál jutalmazónak az idegrendszerünk, és milyen kulturális zenei környezetben szereztünk tapasztalatot. Még genetikai különbségek is hozzájárulhatnak ahhoz, mennyire intenzíven éljük meg a zenét.

Mitől függ a zenei ízlés?

Hajlamosak vagyunk úgy beszélni a zenei ízlésről, mintha az valami megmagyarázhatatlan személyes tulajdonság lenne. Te szereted a metalt, ő a technót, valaki más Mozartot hallgat, aztán kész: ízlések és pofonok.

Csakhogy a zenei ízlés mögött egy sor nagyon is vizsgálható folyamat zajlik.

Zatorre és Salimpoor 2013-as áttekintése szerint a zenehallgatás nem egyetlen „zenei központ” működését jelenti. A hallókéreg a hangmintázatok feldolgozásában vesz részt. A hallási és frontális kérgi területek kapcsolatai fontosak a zenei információ munkamemóriában tartásában és a szerkezeti szabályosságok felismerésében. Ezekből pedig várakozások alakulhatnak ki.

Mindehhez a mezolimbikus jutalmazó rendszer működése is kapcsolódik. A szerzők szerint a zenei élvezet egyik kulcsa éppen a hangokat feldolgozó rendszerek és a jutalmazó rendszer együttműködése lehet.

Vagyis amikor azt mondod, hogy „nekem ez a szám valamiért nagyon bejön”, a „valamiért” mögött meglepően sok minden történik.

Tényleg máshogy halljuk ugyanazt a zenét?

Bizonyos értelemben igen, de nem úgy, hogy a füled teljesen más hangokat küld az agyadba, mint a melletted ülőé. A nagy különbség inkább utána kezdődik.

Salimpoor és munkatársai 2013-ban, a Science folyóiratban megjelent vizsgálatukban korábban nem hallott zenéket játszottak a résztvevőknek. A nucleus accumbens aktivitása jelezte előre a legjobban, mennyi pénzt voltak hajlandók a résztvevők adni az új zenéért. A jutalomérték növekedésével egyúttal erősödött e terület funkcionális kapcsolata többek között a hallókéreggel és más, értékelésben részt vevő kérgi területekkel.

Ez azért érdekes, mert arra utal, hogy a zenei élvezet nem pusztán abból áll, hogy „szép hang érkezik a fülbe”. Az agynak valamilyen értéket is kell tulajdonítania annak, amit hall, és ebben ember és ember között óriási különbség lehet.

Erre különösen látványos példát jelentenek az úgynevezett specifikus zenei anhedóniával élő emberek. Martínez-Molina és munkatársai 2016-os fMRI-vizsgálatában ezek a résztvevők ép zenei észlelési képességek mellett jóval kisebb jutalmazó reakciót mutattak a zenére.

A nucleus accumbens aktivitása zenehallgatáskor csökkent volt, miközben egy pénznyereménnyel járó feladatban normális aktivitást mutattak. Emellett gyengébb funkcionális kapcsolatot találtak a jobb oldali hallókéreg és a ventrális striátum között.

Ez is alátámasztja, hogy amikor ketten meghallgatják ugyanazt a számot, az agy jutalmazó reakciója ténylegesen különbözhet.

Mit csinál a zene az aggyal? Folyamatosan megpróbáljuk kitalálni, mi jön ezután

Most jön az egész egyik legérdekesebb része. Amikor zenét hallgatsz, az agyad nem vár türelmesen arra, hogy befusson a következő hang, hanem tippelni kezd.

Marcus T. Pearce 2018-as áttekintése szerint a zenei enkulturáció részben statisztikai tanulással magyarázható. A hallgatók fokozatosan belső modelleket alakítanak ki azokból a statisztikai és szerkezeti szabályosságokból, amelyekkel az általuk hallgatott zenében találkoznak.

Amikor később új zenét hallanak, ezeket a megtanult modelleket használhatják arra, hogy valószínűségi előrejelzéseket alkossanak például a következő hangról, akkordról vagy annak időzítéséről.

Ezért van az, hogy egy refrén előtt már szinte érzed, hogy mindjárt „megérkezik”. Egy akkordnál vársz valamilyen feloldást, egy dobkiállás után szinte fizikailag számítasz arra, hogy mikor tér vissza az ütem. A zeneszerző vagy előadó játszhat ezekkel az elvárásokkal, és pontosan megadhatja azt, amit vársz. Késleltetheti, vagy csinálhat valamit, amire egyáltalán nem számítottál.

Gold és munkatársai, valamint Cheung és munkatársai 2019-es kutatásai szerint a zenei élvezet valóban összefügghet a bizonytalanság és a meglepetés kapcsolatával. Cheungék például azt találták, hogy a kis bizonytalanság mellett jelentkező nagy meglepetés, illetve a nagy bizonytalanság mellett jelentkező kisebb meglepetés különösen magas élvezeti értékelésekkel járt.

Vagyis nem pusztán az számít, mennyire lep meg a következő akkord, hanem az is, mennyire voltál biztos abban, mi fog következni.

Ez megmagyarázhat valamit abból is, miért lehet egy dal első hallásra túl egyszerű, egy másik pedig teljesen követhetetlen. Az egyikben túl kevés történik ahhoz, hogy érdekes maradjon, a másiknál még nincs elég kapaszkodód ahhoz, hogy tudd, mi történik. A kedvenc zenéidben viszont valószínűleg már van egy olyan „nyelv”, amit az agyad ért.

Miért okoz örömet a zene?

Salimpoor és munkatársai 2011-es PET- és fMRI-vizsgálata során intenzíven kellemes zenei élmények közben endogén dopaminfelszabadulást mértek a striátumban. A kutatás emellett különbséget talált az élvezetes zenei csúcspont várása és átélése között. A caudatus nagyobb szerepet mutatott a várakozási szakaszban, a nucleus accumbens pedig magának a csúcspontnak az átélésekor.

Magyarul: néha már az is jutalmazó, hogy tudod, mi jön.

Ez segíthet megérteni azt a kissé abszurd helyzetet, amikor már százszor hallottál egy számot, mégis pontosan várod azt az egy gitárbelépést, refrént vagy hangot.

Ferreri és munkatársai 2019-ben közvetlen farmakológiai módszerrel is vizsgálták a dopamin szerepét. Huszonhét résztvevő különböző alkalmakon levodopát, a dopaminhatást gátló risperidont vagy placebót kapott. A levodopa a placebóhoz képest növelte a zene által kiváltott élvezetet és a zenéhez kapcsolódó motivációt, a risperidon pedig mindkettőt csökkentette. A szerzők eredményeiket a dopamin zenei élvezetben betöltött oksági szerepének bizonyítékaként értelmezték.

Miért leszünk libabőrösek a zenétől?

Ha volt már olyan dal, amelynél hirtelen végigfutott rajtad a hideg, felállt a szőr a karodon, vagy érezted azt a furcsa hullámot a gerinceden, akkor nem képzelted be. A jelenséget kutatják is: gyakran „musical chills”, „aesthetic chills” vagy frisson néven találkozhatsz vele.

Salimpoor és munkatársai 2011-es kutatásában éppen ilyen intenzív, csúcspontszerű zenei érzelmi reakciókat vizsgáltak, és ezek során striatális dopaminfelszabadulást mértek.

Bignardi és munkatársai 2026-ban több mint 15 500 genetikai adatokkal rendelkező résztvevő bevonásával azt vizsgálták, vannak-e örökletes különbségek abban, mennyire hajlamos valaki zenétől, képzőművészettől vagy költészettől „hidegrázást” átélni.

Az eredmények genetikai hozzájárulásra utaltak, ugyanakkor a kutatás messze nem valamiféle egyetlen „libabőrgént” talált. A jelenség mögött komplex genetikai és családi hatások állhatnak, és a különbségek jelentős részét nem a vizsgált genetikai tényezők magyarázták.

Vagyis még abban is különbözhetünk, milyen könnyen tud egy zene szó szerint fizikai reakciót kiváltani belőlünk.

Miért szeret valaki olyan zenét, ami neked csak zaj?

Ha valaha mutattál extrém metalt, free jazzt vagy valamilyen különösen kísérletező zenét olyannak, aki teljesen idegenkedett tőle, valószínűleg ismered a reakciót: „De ebben mi a jó?”

A vicces az, hogy ez sokszor teljesen őszinte kérdés. Pearce áttekintése szerint a zenei kultúrába való „beletanulás”, vagyis az enkulturáció során a hallgató fokozatosan belső modelleket alakít ki azokból a zenei szabályosságokból, amelyekkel rendszeresen találkozik. Az eltérő kulturális vagy zenei háttér ezért eltérő elvárásokat is eredményezhet ugyanazzal a zenével kapcsolatban.

Tehát elképzelhető, hogy amiben egy új hallgató csak torzított gitárt, furcsa ritmust vagy egymásra dobált hangokat hall, abban egy sok éve ugyanazt a műfajt hallgató ember már várakozásokat, ismétlődő mintázatokat, apró eltéréseket és zenei poénokat is felismer. Egyszerűen máshová jutott a tanulási folyamatban.

Matthews és munkatársai 2016-os vizsgálatában a zenészek valamennyi vizsgált ritmusfeladatban jobban teljesítettek a nem zenész kontrollcsoportnál. A különböző hangszereken játszó zenészek között viszont a legtöbb mérőszámban nem találtak jelentős különbséget.

A szerzők ezt úgy értelmezték, hogy az általános zenei tapasztalat fontosabb lehet a ritmus észlelésében és létrehozásában, mint az, hogy valaki pontosan milyen hangszeren képzett. A vizsgálat csoportokat hasonlított össze, ezért önmagában nem bizonyítja, hogy minden különbséget közvetlenül a képzés okozott.

Meg lehet tanulni szeretni egy zenét?

Igen, legalábbis bizonyos mértékig. Ez az a jelenség, amikor meghallgatsz egy új számot, vállat vonsz, majd valamiért mégis elindítod később még egyszer. A harmadik alkalommal már van benne egy jó rész. Egy hét múlva pedig azon kapod magad, hogy tekered vissza az elejére.

Green és munkatársai 2012-es kísérletében a résztvevők azokat a dallamokat kedvelték a legjobban, amelyekkel korábban a legtöbbször találkoztak. Ez megfelelt az úgynevezett puszta kitettségi hatásnak. Madison és Schiölde 2017-es, körülbelül négy héten át tartó vizsgálatában pedig az ismételt hallgatás minden vizsgált komplexitási szinten növelte a korábban ismeretlen zenék kedveltségét.

Ennek van egy érdekes következménye: amikor azt mondjuk, hogy „ez a műfaj egyszerűen nem nekem való”, néha valójában csak azt mondjuk, hogy még alig ismerjük. Persze ettől nem fog minden zene előbb-utóbb tetszeni, de a zenei ízlés jóval kevésbé kőbe vésett, mint amilyennek érezzük.

Veleszületett a zenei ízlés?

A válasz részben igen, de ezt nagyon könnyű félreérteni. Nem ismerünk olyan egyetlen „metálgént” vagy „Mozart-gént”, amely eldöntené, milyen műfajt fogsz szeretni. A kutatás nem azt mondja meg, hogy 14 éves korodban goth rockot vagy rádióslágereket fogsz hallgatni.

Bignardi és munkatársai 2025-ben 9169 svéd iker adatait elemezték. Becslésük szerint a genetikai hatások a zenei jutalomérzékenységben megfigyelhető egyéni különbségek varianciájának akár 54 százalékához is hozzájárulhattak. A zenei jutalmazással összefüggő genetikai hatások körülbelül 70 százaléka pedig független volt a zenei észlelési képességgel és az általános jutalomérzékenységgel közös genetikai hatásoktól.

Fontos: ez nem azt jelenti, hogy a te zenei ízlésed 54 százalékban genetika. Maga a tanulmány is hangsúlyozza, hogy az örökölhetőségi becslések egy adott populációban és környezetben megfigyelhető egyéni különbségekre vonatkoznak. Ezért a szerzők óvatosságra intenek az eredmények más populációkra való általánosításával kapcsolatban.

A vizsgálat ráadásul részben különböző genetikai és környezeti útvonalakat talált a zenei élvezet különféle aspektusai mögött. Vagyis a genetika olyan alapvető különbségekhez járulhat hozzá, mint hogy mennyire erős jutalmat jelent számodra a zene, mennyire érzelmes reakciót vált ki belőled, mennyire szeretsz új zenét keresni, vagy akár mennyire jellemző rád a zenétől kiváltott libabőr.

Hogyan hat a környezet a zenei ízlés kialakulására?

Pearce szerint a zenei enkulturáció során a környezetünkben hallott zenék statisztikai és szerkezeti szabályosságai fokozatosan belső modellekké válhatnak. Emiatt az eltérő zenei kultúráknak kitett hallgatók eltérő előrejelzéseket és elvárásokat alakíthatnak ki a zenével kapcsolatban.

Ez azt jelenti, hogy már jóval azelőtt tanulod a zenét, hogy egyszer leülnél és azt mondanád: „most kialakítom a zenei ízlésemet”. Hallod az autóban, a szüleidnél, filmben, rádióban, buliban, az iskolában, a barátaidnál, és közben az agyad csendben adatot gyűjt.

Kristóf Luca és Kmetty Zoltán 2019-es, országosan reprezentatív magyar vizsgálatában különböző műfajú zenei részleteket játszottak le a megkérdezetteknek, majd az ízlésük alapján csoportosították őket. Eredményeik szerint a társadalmi státusz és az életkor volt az a két változó, amely leginkább kijelölte a zenei ízléscsoportok határait.

Miért szeretjük ennyire a fiatalkorunk zenéit?

Talán azért, mert akkor még tényleg jó zenék készültek, vagy legalábbis minden generáció szeretné ezt hinni.

Krumhansl és Zupnick 2013-as kutatása a „reminiscence bump”, vagyis visszaemlékezési csúcs jelenségéből indult ki. Az emberek aránytalanul sok önéletrajzi emléket idéznek fel a késő serdülőkor és a korai felnőttkor időszakából. Korábbi kutatások a zenei emlékeknél és az élethosszig fennmaradó zenei preferenciáknál is találtak hasonló jelenséget.

Saját vizsgálatukban a résztvevők felismerése, preferenciája, érzelmi reakciói és személyes emlékei is magasabb értékeket mutattak azoknál a zenéknél, amelyek saját életük két évtizedében jelentek meg.

Krumhansl és Zupnick emellett váratlanul egy másik csúcsot is talált: a résztvevők szüleinek generációjában népszerű zenéknél is magasabb volt több mérőszám. A szerzők ezt a gyermekkori zenei környezet és az otthon rendszeresen hallott zene hatásával hozták összefüggésbe. A generációkon átívelő jelenséget „cascading reminiscence bumps”-nak nevezték.

Szóval egy tizenöt éves korodban rongyosra hallgatott album nem objektíven „jobb minden mai zenénél”. Az élményhez a saját történeted is hozzátartozik.

Mit árul el rólad a zenei ízlés?

Erről rengeteg látványos állítást lehet találni. Ha rockot hallgatsz, ilyen vagy. Ha popot, olyan. Ha klasszikus zenét, akkor intelligens vagy. Ha metalt, biztos ez vagy az. A valóság ennél sokkal kevésbé látványos – és szerintem érdekesebb.

Greenberg és munkatársai 2022-es kutatása 356 649 ember adatait elemezte hat kontinensen. Az első vizsgálatukban 53 ország résztvevői műfajokat értékeltek, a másodikban pedig 36 ország résztvevői konkrét zenei részletekre reagáltak.

Mindkét vizsgálatban mérték a Big Five személyiségvonásokat is. A személyiségjegyek és bizonyos nyugati zenei preferenciák közötti korrelációs mintázatok nagyrészt hasonlóak voltak az országok és a mérési módszerek között.

Ez azonban statisztikai összefüggés, nem személyiségteszt. Schäfer és Mehlhorn 2017-es metaanalízisében a Big Five személyiségvonások és zenei stíluspreferenciák közötti összefüggések többsége nagyon kicsi vagy közel nulla volt. A harminc vizsgált összefüggésből mindössze hat haladta meg a 0,1-es korrelációs együtthatót abszolút értékben. A szerzők arra jutottak, hogy a személyiségjegyek csak kis részét magyarázzák az emberek zenei preferenciái közötti különbségeknek.

Tehát a Spotify Wrappededből talán lehet rólad találgatni. Diagnózist azért ne kérjünk tőle.

Miért szeretünk szomorú, sötét vagy agresszív zenét?

Ez az egyik kedvenc ellentmondásom az egészben. Ha örömet keresünk a zenében, miért hallgatunk önként olyan dalokat, amelyek bánatról, halálról, dühről, magányról vagy teljes reménytelenségről szólnak? Miért jó egy szomorú szám? Miért tud valakit egy brutális metaldal megnyugtatni?

Sachs, Damasio és Habibi 2015-ös szisztematikus áttekintése szerint nincs egyetlen magyarázat arra, miért élvezhetünk szomorú zenét. Az áttekintett elméletek és kutatások többek között az esztétikai értékelést, a zene által felidézett emlékeket és képzeleti folyamatokat, az empátiát, az érzelmek szabályozását, a vigaszt és a társas kapcsolódás érzését hozzák kapcsolatba a jelenséggel.

A szerzők összegzése szerint a szomorúságot kifejező zene azért is lehet kellemes, mert művészeti helyzetben nincsenek jelen azok a közvetlen negatív körülmények, amelyek a való életben a szomorúsághoz társulnának.

Az agresszívabb zenénél is könnyű rossz következtetésre jutni. Sharman és Dingle 2015-ös vizsgálatában 39, 18 és 34 év közötti extrémzene-rajongót először dühös állapotba hoztak. Ezután tíz percig vagy a saját extrém zenéjükből hallgattak, vagy csendben maradtak.

Az ellenségesség, ingerlékenység és stressz az indulati állapot kiváltása után mindkét feltételben csökkent; az extrém zene tehát nem fokozta tovább a dühöt. A szerzők eredményeiket úgy értelmezték, hogy az extrém zene a rajongók esetében illeszkedhet a magas izgalmi állapothoz, és segítheti az érzelmek feldolgozását.

Ez egy kis, kifejezetten extrém zenét kedvelő mintán végzett vizsgálat volt. Ezért nem érdemes minden emberre vagy minden metálzenére általánosítani.

Talán ezért van az a különös helyzet, amikor kívülről valaki csak azt hallja, hogy ordítás, torz gitár és teljes káosz történik, miközben a hallgató belül éppen kezd megnyugodni. A zene néha pontosan eltalálja azt az érzelmi állapotot, amelyben már vagy.

Miért utálja valaki azt a zenét, amit te imádsz?

Most már összeáll a kép. Képzelj el két embert ugyanazzal a dallal. Az egyik már ismeri a műfajt, az agya felismeri a mintázatokat, van elképzelése arról, mi következhet. Észreveszi, amikor a zene megszegi ezt az elvárást, várja a kedvenc részt, erős jutalmazó reakciót kap tőle. Talán még egy konkrét életszakasz vagy emlék is kapcsolódik hozzá.

A másik embernél mindez egészen másképp állhat össze. Nem ugyanazok az elvárásai, nem ugyanazok az emlékei, nem ugyanaz a zenei előélete, és nem feltétlenül reagál ugyanolyan intenzíven a jutalmazó rendszere sem.

A kutatási eredmények együtt tehát jó alapot adnak arra, hogy a zenei élvezetet ne egyetlen agyi folyamatként képzeljük el. Salimpoor és munkatársai eredményei a hallási és jutalmazó rendszerek együttműködésére, Pearce munkája a tanult zenei elvárásokra mutat rá. Bignardi és munkatársai pedig a zenei jutalomérzékenységben megjelenő genetikai és környezeti egyéni különbségeket vizsgálják.

Hogyan alakul ki a zenei ízlés?

A zenei ízlés kialakulása ezek alapján nem vezethető vissza egyetlen okra. Pearce kutatási áttekintése szerint a hallgatók a zenei környezetükből statisztikai szabályosságokat tanulnak meg, és ezekből várakozásokat alakítanak ki.

Green, valamint Madison és Schiölde kísérletei azt mutatják, hogy az ismételt találkozás és az ismerősség módosíthatja egy zene kedveltségét. Bignardi és munkatársai ikervizsgálata pedig arra utal, hogy a zene jutalmazó hatásában tapasztalható egyéni különbségekhez genetikai és környezeti tényezők egyaránt hozzájárulnak.

Szóval amikor legközelebb valaki értetlenül néz rád, mert imádsz egy számot, amit ő öt másodpercig sem bír hallgatni, nem feltétlenül az történik, hogy egyikőtöknek igaza van, a másiknak pedig borzalmas az ízlése. Lehet, hogy pontosan ugyanazok a hangok érkeznek a fületekhez.

De abból már két agy két egészen különböző élményt épít fel.

Forrásjegyzék

Agy, tanulás és zenei élvezet

1. Zatorre, R. J. & Salimpoor, V. N. (2013): From perception to pleasure: Music and its neural substrates. Proceedings of the National Academy of Sciences, 110(Suppl. 2), 10430–10437. Tanulmány
2. Salimpoor, V. N., Benovoy, M., Larcher, K., Dagher, A. & Zatorre, R. J. (2011): Anatomically distinct dopamine release during anticipation and experience of peak emotion to music. Nature Neuroscience, 14, 257–262. PubMed
3. Salimpoor, V. N. és mtsai. (2013): Interactions between the nucleus accumbens and auditory cortices predict music reward value. Science, 340(6129), 216–219. PubMed
4. Ferreri, L. és mtsai. (2019): Dopamine modulates the reward experiences elicited by music. Proceedings of the National Academy of Sciences, 116(9), 3793–3798. Teljes tanulmány
5. Pearce, M. T. (2018): Statistical learning and probabilistic prediction in music cognition: mechanisms of stylistic enculturation. Annals of the New York Academy of Sciences, 1423(1), 378–395. Tanulmány
6. Gold, B. P. és mtsai. (2019): Predictability and Uncertainty in the Pleasure of Music: A Reward for Learning? Journal of Neuroscience, 39(47), 9397–9409. PubMed
7. Cheung, V. K. M. és mtsai. (2019): Uncertainty and Surprise Jointly Predict Musical Pleasure and Amygdala, Hippocampus, and Auditory Cortex Activity. Current Biology, 29(23), 4084–4092.e4. Tanulmány
8. Martínez-Molina, N. és mtsai. (2016): Neural correlates of specific musical anhedonia. Proceedings of the National Academy of Sciences, 113(46), E7337–E7345. Teljes tanulmány
9. Green, A. C. és mtsai. (2012): Listen, Learn, Like! Dorsolateral Prefrontal Cortex Involved in the Mere Exposure Effect in Music. Neurology Research International. PubMed
10. Madison, G. & Schiölde, G. (2017): Repeated Listening Increases the Liking for Music Regardless of Its Complexity: Implications for the Appreciation and Aesthetics of Music. Frontiers in Neuroscience, 11, 147. Teljes tanulmány

A zenei ízlés egyéni és társadalmi különbségei

11. Bignardi, G. és mtsai. (2025): Twin modelling reveals partly distinct genetic pathways to music enjoyment. Nature Communications, 16, 2904. Teljes tanulmány
12. Bignardi, G., Admiraal, D., Eising, E. & Fisher, S. E. (2026): Genetic underpinnings of chills from art and music. PLOS Genetics, 22(2), e1012002. Teljes tanulmány
13. Matthews, T. E., Thibodeau, J. N. L., Gunther, B. P. & Penhune, V. B. (2016): The Impact of Instrument-Specific Musical Training on Rhythm Perception and Production. Frontiers in Psychology, 7, 69. Teljes tanulmány
14. Krumhansl, C. L. & Zupnick, J. A. (2013): Cascading Reminiscence Bumps in Popular Music. Psychological Science, 24(10), 2057–2068. PubMed
15. Greenberg, D. M. és mtsai. (2022): Universals and variations in musical preferences: A study of preferential reactions to Western music in 53 countries. Journal of Personality and Social Psychology, 122(2), 286–309. PubMed
16. Schäfer, T. & Mehlhorn, C. (2017): Can personality traits predict musical style preferences? A meta-analysis. Personality and Individual Differences, 116, 265–273. Tanulmány
17. Sachs, M. E., Damasio, A. & Habibi, A. (2015): The pleasures of sad music: a systematic review. Frontiers in Human Neuroscience, 9, 404. Teljes tanulmány
18. Sharman, L. & Dingle, G. A. (2015): Extreme Metal Music and Anger Processing. Frontiers in Human Neuroscience, 9, 272. Teljes tanulmány
19. Kristóf Luca & Kmetty Zoltán (2019): Szereti ön Vivaldit? Zenei ízlés és társadalmi státusz. Szociológiai Szemle, 29(2), 49–67. Tanulmány és PDF

Kiemelt kép: C D-X / Unsplash. A cikk stockfotói az Unsplash licencével használhatók; illusztrációk, nem a bemutatott kutatások felvételei.